Híreink/Kongresszusok

Beszámoló az EOUROPERIO8 londoni kongresszusáról

Az Európai Parodontális Federáció ( European Federation of Periodontology –EFP) 2015 június 3-6 között Londonban tartotta a három évente megrendezésre kerülő világkongresszusát. A Kongresszus házigazdája a Brit Parodontológiai Társaság ( British Society of Peridontology) volt. A helyi rendezőbizottság Prof. Francis Hughes vezetésével mindent megtett annak érdekében, hogy az eddigi legnagyobb létszámú kongresszuson a megnyitóra minden készen várja a résztvevőket a három napos kongresszuson. A Professzionális Kongresszus Szervező (PCO) az osztrák Mondial cég, amely a bécsi Europerio7 szervezésekor kapcsolódott be a munkába és valószínűleg az elkövetkező kongresszusok hivatalos szervezője is ez lesz. A cég valóban professzionális munkát végzett, biztosítva a közel 1700 absztrakt, a közel 9000 résztvevő és több mint 1400 kiállító regisztrálást és a hatalmas kongresszus lebonyolítását.

Az első Europerio Párizsban került megrendezésre 21 évvel ezelőtt, alig néhány száz résztvevővel. Mára az Eurioperio Kongresszus Európa, de a világ egyik legnagyobb fogászati kongresszusává nőtte ki magát. Az érdeklődés a konferencia iránt egyre emelkedett, kivált képen azóta, hogy a fő témák közel negyven százaléka az implantológiát és a periimplantális gyulladásokat érinti. Jellemzően a Europerio madridi, stockholmi és a bécsi konferenciáján 5000 főről Bécsben már közel 9000 főre emelkedett, és most Londonban meghaladta a 10000 főt, melyből több mint 8700 volt fogorvos, parodontológus vagy szájhigiénikus a világ több mint 110 országából. Jellemzően ilyen nagy konferenciának már Európában csak néhány város tud megfelelő infrastruktúrájú kongresszusi központot biztosítani. A londoni ExCEl konferencia központ a világ egyik legnagyobb befogadó képességű intézménye, amely az olimpia kapcsán Kelet-London un. Docklands kerületében épült (1.ábra). Jellemző az épület nagyságára, hogy a 10000 fős konferencia a kongresszusi központ alig egy negyedét foglalta el. A Kongresszusi központ egy külön kis város, az oda vezető „szellemvasút" a vezető nélkül közlekedő Docklands Light Railway (DLR) két megállója is szolgálja a központot. A helyszín egyetlen hátránya, hogy nagyon messze van a belvárostól.

Az ünnepélyes megnyitón a nagy sportrendezvényekhez hasonlóan az EFP tagállamok zászlóinak bevonulásával kezdődött, amelyet színvonalas kulturális program követte (2. ábra) A megnyitó ünnepségen a kongresszus elnöke Hughes professzor, az EFP soros elnöke Prof. Sören Jepsen (Németország) és az EFP főtitkára Prof. Sefan Renvert (Svédország) köszöntötte a részvevőket. Az EFP elnöksége több nagynevű parodontológust, a parodontológia europai nagy öregjeit ( Prof. Jan Lindhe és Prof. Klaus Lang) tüntetett ki, elismerve több évtizedes kiemelkedő tudományos és szakmapolitikai munkájukat.

A londoni Europerio8 kongresszuson hazánkból több mint 100 kolléga vett részt, és több mint 25 poszter prezentációt mutattunk be (3.4.. ábra). Windisch professzor egy szekció üléselnöke és Dr. Urbán István a kongresszus egyik felkért előadója volt a plenáris ülésen. Dr. Horváth Attila mint az Europerio8 magyar „kongresszusi követe (ambassador) nagyon aktív munkát fejtett ki a kongresszus propagációjában, aminek is köszönhető a nagyszámú magyar részvétel.

A kongresszus fő témái között említhető a parodontális prevenció, parodontális etio-patogenezis, parodontális medicina, azaz a parodontális góc és a szisztémás betegségek kapcsolata, az esztétikai és regeneratív sebészet, az implantológia általában és ezen belül a periimplantális gyulladás, periimplantális lágyrész viszonyok szerepe az implantátumok túlélésben. A magyar elektronikus poszter prezentációk lefedték a témák teljes spektrumát, mint a parodontológia mind a parodontális implantológia területén (5.ábra).

Nagy öröm volt számunkra, hogy számos volt angol és német nyelven végzett hallgatónkkal találkozhattunk, akik között több volt már képzett parodontológus, egyetemen, vagy magán klinikán dolgozó kolléga, akik nagy szeretettel emlékeztek vissza a magyar egyetemi éveikre.

A kongresszuson több mint 120 kiállító cég vett részt. A kongresszus platina, gyémánt és arany szponzorai a világ legnagyobb fogászati és implantológiai cégek voltak, amelyek olyan hatalmas standokkal jelentek meg a kongresszuson, amelyek alkalmasak voltak külön szakmai prezentációk bemutatására. A bőséges program azonban nem tette lehetővé, hogy az érdeklődő minden számára érdekes előadást megtekinthessen, mivel párhuzamosan 3-4 teremben folytak előadások, és sokszor az egyik előadóteremből a másikba átvonuló látogató már nem kapott helyet a zsúfolt termekben. Az Europerio8 sikere és a hatalmas nemzetközi érdeklődés egyértelműen bizonyítja, hogy ma a parodontológiai a fogászat egyik leggyorsabban fejlődő ága, amely meghatározó a többi fogorvosi diszciplínában.

A következő konferenciára három év múlva kerül sor. Az Europerio9 házigazdája Amsterdam lesz, de az eddigiektől eltérően nem a Holland Parodontológiai Társág lesz a rendező, hanem egy több országot képviselő rendező bizottság állt össze az EFP 2015. évi közgyűlésének határozata értelmében.

Dr. Gera István